Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eminem tanúskodik

2008.03.05
Eminemnek tanúskodnia kell
 
  Eminemet beidézték egy dublini bíróságra, hogy tegyen tanúvallomást egy utolsó pillanatban törölt koncertjével kapcsolatban. A koncertre 2005-ben Slane Castleben került volna sor, ám a rapper az utolsó pillanatban kimerültségre hivatkozva lemondta a fellépést.
 
A Michigan-i rapper az Anger Management turné keretében lépett volna fel Slane Castleben, 2005. szeptember 17-én. A szabadtéri koncertre szóló 80.000 darab jegy egy óra alatt elfogyott, de Eminem az utolsó pillanatban fáradtságra hivatkozva mégsem jelent meg a rendezvényen.

A koncet szervezői 1,5 millió euró kártérítést követelnek a biztosító társaságtól, ugyanis a fellépés törlése óta nem fizették ki a tartozásukat. A szervezők és a biztosító közötti perben eljáró bíró sokat vár Eminem vallomásától; reméli, hogy végre döntő bizonyítékkal szolgál az ügyben. A bíró ígéretet tett arra, hogy döntése során figyelembe fogja venni a személyes dolgokat, így Eminem aznapi egészségi állapotát is, de a lényeg hogy a teljes igazságra fény derüljön.

Eminem 1972-ben született Marshall Bruce Mathers néven. Az amerikai Michigan államban emelkedett fel, és sajátos stílusa révén napjaink egyik legsikeresebb művészévé vált. A Grammy díjas rapper legutolsó albuma 2006. decemberében látott napvilágot, Eminem Presents The Re-Up címmel.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.